HR a villamoson… Megint.
Tudtátok? A villamos kincsesbánya! A téma a peronon hever. Nem csak aki írni akar róla, hanem annak is, aki inkább mások baklövéseiből akar tanulni. Érdemes nyitott füllel járni.
Amikor ezt a beszélgetést hallottam, deja vu-m kerekedett. Eszembe jutott egy tavaszi utazásom, ahol szintén előkerült a jutalékrendszer. Kíváncsi lettem, vajon az akkori történetnél hallok-e szívderítőbbet? Örök optimista vagyok...
A főszereplőnk
A mostani mesélő egy értékesítés támogatási munkakörben dolgozó hölgy lehetett: szó esett szerződések adminisztrációjáról, rögzítéséről, táblázatok, kimutatások készítéséről, de szerződéskötésről is. Ez utóbbi kapcsán mondta el, most azzal foglalatoskodik, hogy kiszámolja: vajon mennyi jutalékra jogosult az előző hónap teljesítménye alapján?
Hm, ezen a ponton elismerően csettintettem gondolatban: milyen haladó gondolkodásra vall, hogy nem csak az értékesítők kapnak jutalékot, hanem másnak is jár a kötések után extra juttatás.
Az örömöm elég rövid ideig tartott, mert meghallgattam, hogy bizony, nehézséget okoz a jutalék kiszámítása. Egy picit, feltűnés nélkül igyekeztem közelebb állni, hogy el ne mulasszak valami fontos infót, hiszen egyre érdekesebb volt a sztori. Igyekezetemet siker koronázta: meghallgattam, hogy bár van jutalék, de nem tudják a kollégák, hogyan számítódik, mi a mértéke. Amikor "kihirdetésre" került a lehetőség, csupán annyi hangzott el: "Akár jutalékot is kaphattok, ha szerződést köttök." Ahogy a hölgy fogalmazott: "az irodán keresztülhaladva dobta oda nekünk a főnök, hogy van üzletszerzési jutalékra lehetőség." Ez pontosan mit jelent? Nos, nincsenek vele tisztában, hó elején megy a találgatás. Sem egy konkrét követelményrendszer, sem átláthatóság, egyértelműség. Nem tudják a munkatársak, mire számítsanak. Majd ebben a káoszban még maguk számolgatják a kiszámolhatatlant. Mondott is egy összeget (hozzátéve: plussz - mínusz 20%) amire számít az előző havi teljesítmény után. Vagy bejön - vagy nem. Majd gyorsan hozzátette: de lehet, hogy semmi sem lesz belőle...
A lényeg
Innen csak találgatni tudok, mert leszálltak a villamosról. De a lényeget hallottam. Ott maradtam a gondolataimmal, az elvarratlan szálakkal: bemegy a két hölgy a munkahelyére. Az egyiket, ha nem szúrja le a főnöke, még lehet, hogy jó napja is lesz. Majd, ha ezek után még jutalékot is kap, akkor már tényleg feldobódva vághat nekik a hétvégének... ???
Gondoljunk bele: milyen sok ebben a sztoriban a bizonytalansági faktor. Ráadásul úgy, hogy azt sem tudja: mit kellene másképp csinálnia az elismerésért: sem erkölcsileg, sem anyagilag. Mennyire motiváló vajon ez a légüres tér? S ha valaki mégis odateszi magát, konkrét célok, elvárások híján vajon éppen azt fogja tenni, ami a cégnek a leginkább előnyös? Amire az adott helyzetben szükség van? Hogyan fog kommunikálni az ügyfelekkel? Egy ilyen bizonytalanságoktól hemzsegő közegben hogyan lesz ő magabiztos, meggyőző az ügyfelek, a kollégák felé? A kollégák felé, akik maguk is ügyfelekkel találkoznak, és viszik tovább ezt az "üzenetet". Hol van itt a megbízhatóság, a kiszámíthatóság? S akkor a minőségről, illetve annak ígéretéről még nem is beszéltünk.
Milyen lehet a légkör, a motiváció? Vajon mekkora a fluktuáció? Tudni vélem a válaszokat, s mindez egy apró, jelentéktelennek tűnő információból leszűrhető.
A következtetés
De lássuk, mi az, ami megfontolandó e történet kapcsán?
- a jutalék egy jó dolog.... akkor, ha
- átgondolt - tudjuk, hogy miért és mennyit adunk, hiszen így fogják támogatni az üzleti céljainkat
- egyértelmű - nem ad okot találgatásra, mert mindenki tudja milyen teljesítményért milyen ellentételezés jár. A korrekt, és konkrét kommunikáció megtörténik a rendszer bevezetése előtt azzal együtt, hogy a munkatársaknak lehetőségük van kérdezni is
- egyszerű, átlátható - divatos szóval mondhatjuk, hogy transzparens, vagyis világosan és írásban is közzétett, bárki számára könnyen kiszámítható. Olyan számokból adódik, amit könnyen elő lehet állítani a céges vállalatirányítási rendszerből (vagy ha még nincs komplett rendszer, akkor a meglévő nyilvántartásokból, legyen az akár egy jól kezelhető excel)
- a tiszta, egyenes kommunikáció nélkül bevezetett bármilyen rendszer (akkor is, ha önmagában zseniális) egyáltalán nem éri el a célját, legtöbbször visszájára fordul
- rosszul kommunikáló főnök (tudatosan írom ezt, mert számomra ő nem vezető) hosszú távon hasonlóan kommunikáló munkatársakat fog eredményezni. S nem amiatt, mert ők nem tudnak kommunikálni, hanem azért, mert nem kapnak megfelelő minőségű és mennyiségű információt
- az információhiány bizonytalanságot, később elégedetlenséget szül. Elégedetlen kollégákkal hogyan akar bárki ügyfélelégedettséget produkálni?
Gondolkodjunk, mielőtt bármit bevezetünk a cégünkbe: hogyan szolgálja az üzleti céljainkat, hogyan érinti a kollégáinkat, hogyan fogjuk kommunikálni mindezt.
Ne feledjük:
"A munkatársaink azok az emberek, akik segítenek valóra váltani az álmainkat!
Kezeljük Őket ennek megfelelően, méltóan."
Nálad mennyire van rendben a jutalékrendszer? Kérj egy ingyenes konzultációt, és segítünk megtervezni: