Nem tudom eldönteni, kiben, miben csalódtam...

A helyzet az, hogy a tér-idő energetikája napok óta azt sürgeti, hogy változz, változz, változz! Vagy változtass!!! Vagy akár mindkettő. Ehhez pedig önvizsgálat szükséges. Fel kell fedezzem, valójában mi is zavar az alábbi történetben. Miben csalódtam, ha egyáltalán ez történt.

Amikor keresem a legalább kettővel utánunk jövő generáció (ma már annyira felgyorsult az élet és a fejlődés, hogy egy emberöltő alatt már 3-4, vagy akár 5 generáció is felnő, de legalább megjelenik) által követett értékeket, igyekszem az elfogadás erényét is gyakorolni.

A mai sztorit mégsem innen közelítem meg. Sokkal inkább a rövid és a hosszú távú gondolkodás aspektusát szeretném behozni a diskurzusba.

Mi történt? Már biztos kíváncsiak vagytok.

Nos, egy teljesen forgatókönyv szerint megvalósított toborzás-kiválasztás projekt zajlott le sikeresen. Mi (tanácsadóként) nem engedjük el a megbízó (de az új kolléga) kezét sem, amikor megállapodik egymással munkáltató és munkavállaló. A próbaidő alatt 2 alkalommal interjúzzuk mindkét felet, felderítjük, hogy van-e szükségük támogatásra az egymáshoz csiszolódás időszakában.

Megtalált és gyorsan betanuló új emberünkkel mindenki meg volt elégedve, s ez kölcsönösnek bizonyult.

Emiatt is volt furcsa, hogy nehéz volt időpontot egyeztetni már az első hónapos konzultációra is. Emberünk, ugyanis megbetegedett. Persze, előfordul ez. Amikor végre megkaptuk a zöld utat a találkozóra, már kb 1,5 hónapnál tartottunk a közös munkájukban. (Munkáltató, a mi megbízónk, és munkavállaló).

Az időpont mégis sztornózva lett, mert hirtelen, egyik napról a másikra az új kolléga felmondott. Az ok pedig: hívta egy barátja, hogy együtt dolgozzanak. Több pénzért. Ezekre még azt mondom: érthetőek is lennének egy huszonéves, egyedülálló ember szempontjából. Ami számomra elgondolkodtató, az valóban a hosszú és a rövid távú gondolkodásból adódó különbözőségben rejlik. S lehet ez életkori sajátosság is, de látok ellenpéldákat, így nem varrom egyértelműen ennek a nyakába.

Mi még a fűszer a történetben? Nos, az a hely ahova emberünk távozik, több pénzt kínál ugyan jelenleg (ami tapasztalatom szerint hosszú távon nem szokott működni), cserébe ezt a jövőtől veszik el - ha érted, mire gondolok… Abba most nem megyek bele, hogy mennyire stabil az otthagyott és mennyire biztató a választott cég helyzete: lehet, kívülről más látszik. Hagyjuk is. A lényeg nem itt van.

Talán most, mire leírtam e sorokat, rájöttem: leginkább magamban csalódtam abból a szempontból, hogy még mindig naív vagyok. Így, 50+osan is. Hiszek abban, ha megállapodunk, legalább esélyt adunk egymásnak és az első csábítónak tűnő lehetőségre nem ugrunk, ha amúgy rendben van a választottunk. Csak talán több melót kell beletenni, de a nyereségünk is nagyobb lehet. Első körben tehát igyekszünk kihozni ebből a kapcsolatból a legtöbbet. Igen, nyugodtan tovább lehet gondolni, mert ettől kezdve egy mentalitás, mert minden emberi kapcsolatunkra igaz lesz: a hirtelen haszon, a pénz, az anyagiak fontosabbak lesznek, mint a hosszú távú bizalom, harmónia, megelégedés…

S még néhány tanulság, amelyek generalizálhatóak:

• Higgy a szemednek, a megérzéseidnek. Akkor is, ha olyan mázzal van leöntve a történet, amely épp elég cukrosnak tűnik számodra

• Türelem! Csak azért, hogy végre beteljesítsd egy régi vágyadat, ne akard megúszni az alaposságot. S kanyarodj vissza az első ponthoz. Ha pedig ott érzel valamit, ami nem "kerek", bármennyire szeretnéd, ne menj bele kompromisszumba

• Amikor pedig elindult a kapcsolat, MÉRJ! MÉRJ! MÉRJ! Folyamatosan. Szigorúan, a lefektetett és kommunikált elvárásaid mentén. S higgy a szemednek…

• Te pedig add azt, amit megígértél. Tűpontosan azt.
  

A sztori vége jó lett, találtunk egy másik kollégát.

Érdekel a téma? Beszélgessünk!

Bartha Anikó
HR csapatépítész, jóllét mentor